Szeretettel meghívjuk a Magyar Addiktológiai Társaság XIV. Országos Kongresszusára, mely 2024. november 14-16. között, Siófokon kerül megrendezésre.
A regisztráció, valamint az absztrakt leadás felülete honlapunk Rendezvények / Kongresszus menüpontjában érhető el.
A Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) folytatni kívánja a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) által alapított szakmai díjak kiadásának hagyományát, ezért felhívást tesz közzé a Bayer István Díj és a Veres Ilona Díj jelölésére.
Határidő: 2024. szeptember 20.
Hosszú betegség után elhunyt dr. Szigethy Anna főorvosnő, a Markhot Ferenc Kórház Addiktológiai
Gondozójának és Drogambulanciájának vezető főorvosa, pszichiáter, addiktológus,
neurológus, pszichoterapeuta, családterapeuta. Az egri önkormányzat egykori
képviselője. Négy gyermek édesanyja.
A főorvosnő 1971-ben a Markhot Ferenc Kórházban kezdett dolgozni, 2009-től
napjainkig nyugdíjasként gyógyított, több mint 50 éven át. 1989-1992-ig a III.
Pszichiátriai osztály főorvosa, 1994-2000-ig az I. Pszichiátriai Addiktológiai
osztály Addiktológiai részleg vezető főorvosa volt.
Dr. Szigethy Anna számos szakmai szervezetnek volt tagja, addiktológus
szakfelügyelőként is tevékenykedett a régióban. Aktív szerepet vállalt a Magyar
Addiktológiai Társaság működtetésében, tagja volt a Markhot Ferenc Kórház
Szakmai Vezető Testületének, 1993-2005-ig pedig megyei addiktológus
szakfőorvosként is dolgozott. Az Egri Kábítószerügyi Egyeztető fórum elnökeként
2001-től 2010-ig végezte munkáját. Szigethy főorvosnő kiemelkedő és áldozatos
munkát végzett az addiktológiai betegek ellátásában, a szenvedélybetegek kezelésében.
Szakmai tudásával, kivételes empátiájával példamutató módon segített
embertársait. Tudását átadta fiatal munkatársainak is, közösségteremtő ereje,
képessége egészen kivételes volt. Az utolsó pillanatig tiszteletreméltó
fegyelmezettséggel gyógyított.
A Magyar Addiktológiai Társaság fájó szívvel búcsúzik Annától.
Elérhetővé vált a szenvedélymagatartások megelőzésével foglalkozó beavatkozások országos katasztere.
Beszélgetés Hoffmann Katával és Frankó Andrással
Interjú Oláh Péterrel
Interjú Dávid Ferenccel
Beszélgetés Dr. Makara Mihály főorvossal
A Kongresszuson elhangzott plenáris előadások diái, valamint az absztrakt- és programfüzet megtekinthetőek honlapunkon
a Rendezvények / Kongresszus / Korábbi kongresszusok anyagai
menüpontban.
dubai escort
A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) szakmai rendezvényén elhangzott előadásról és beszélgetésről készült videók.
A rendezvény időpontja:andnbsp;2021. június 26. szombat 9-30-14.30
Helyszín:andnbsp;Kossuth Klubandnbsp;(Budapest, Múzeum u. 7.).
A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) szakmai rendezvénye a kábítószerellenes világnap alkalmából.
A rendezvény időpontja: 2021. június 26. szombat 9-30-14.30
Helyszín: Kossuth Klub (Budapest, Múzeum u. 7.).
Személyes részvételre csak védettségi igazolvánnyal van lehetőség.
A rendezvény online közvetítéssel is követhető lesz.
A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) webináriuma
A rendezvény tervezett időpontja: 2021. május 14. péntek 9:30 – 13:00
Mint a média is beszámolt róla, az elmúlt egy év során több, mint 40 honfitársunk halálát hozták közvetlen összefüggésbe szintetikus kannabinoidok fogyasztásával. Ez az európai szinten is sokkolóan magas szám indokolja a közös helyzetértékelést annak érdekében, hogy közösen tehessünk a krízishelyzet elhárításáért.
A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) ezért kezdeményezi egy olyan szakmai találkozó megrendezését, amelyen a különféle szakterületek képviselői beszámolhatnak ennek aandnbsp;problémának a különféle vetületeiről. A járványügyi helyzetre való tekintettel a találkozóra online formában (webinárium) kerül sor.
2020. decemberében az ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága (CND) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatára úgy döntött, hogy módosítja a kannabisz besorolását a nemzetközi kábítószer egyezményekben, és elismeri annak gyógyászati potenciálját. A CND decemberi ülésén Magyarország, egyedüli EU tagállamként, a WHO ezen javaslatát a drogliberalizáció megnyilvánulásának minősítette, és ellene szavazott. Emiatt Magyarország ellen az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított.
A drogmegelőzés, kezelés és ártalomcsökkentés területén dolgozó szakmai szervezetek érdekképviseletét ellátó Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) a félreértések és tévedések eloszlatása érdekében készített egy összefoglalót, ami történelmi, tudományos és nemzetközi jogi kontextusba helyezi a kannabisz gyógyászati szabályozását. A bizonyítékok és érvek mérlegelésével a KCKT arra a megállapításra jutott, hogy a kannabisz átsorolása nem tekinthető „drogliberalizációnak”, hiszen továbbra is a nemzetközi egyezmények által szigorúan ellenőrzött kábítószerek között maradt. A nem tudományos és nem gyógyászati célú hatását ezen egyezmények tiltják.
A konferencia időpontja és helye:
2021. február 15, hétfő, 12-14.30 között ONLINE.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi email címen szükséges megtenni, a konferencia linket a szervezők hétfő reggel küldik el a résztvevőknek:
Időpont: 2020. június 24. 16-18.30
Helyszín: Kossuth Klub (Budapest, 8. kerület Múzeum utca 7.)
Köszöntőt mond GYENES ÁDÁM a L’Harmattan Kiadó igazgatója.
A kötetet bemutatja KALÓ ZSUZSA a kötet szerzője az ELTE Pszichológiai Intézet egyetemi adjunktusa, FELVINCZI KATALIN az ELTE Pszichológiai Intézet egyetemi docense és az ELTE PPK és a L'Harmattan kiadó közös sorozata, a RendSzerTan sorozatszerkesztője és BARNA ERA a dajer.hu női magazin főszerkesztője, addiktológiai konzultáns.
Hogyan befolyásolták a koronavírus járványhoz kapcsolódó korlátozások a drogfogyasztásodat? Mondd el az európai kábítószerügyi intézetnek (EMCDDA) erre a rövid online felmérésre válaszolva. Névtelen, gyors és biztonságos!
Az alábbi linken tekinthető meg a 2020. április 16-án lezajlott "Addiktológia a járvány idején - az online segítés formái az addiktológiában" című online kerekasztalbeszélgetés-sorozat első „epizódjáról” készült videófelvétel.
Felkerült honlapunkra, olvasható és idézhető a Magyar Addiktológiai Társaság által készített Korai kezelésbevétel az addiktológiai problémákkal küzdők körében - Elméleti és módszertani segédlet.
Szeretettel meghívjuk a Magyar Addiktológiai Társaság XII. Országos Kongresszusára, mely 2019. november 28-30. között, Siófokon kerül megrendezésre.
A regisztráció, valamint az absztrakt leadás felülete honlapunk Rendezvények/Kongresszus menüpontjában érhető el.
Marc N. Potenza, a Yale Egyetem professzora tart előadást 2019. május 9-én (csütörtök) 16.30-kor az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán.
Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet– és Társadalomtudományi Kar,
Buda Béla terem, 1088 Budapest, VIII. Reviczky u. 4.
Időpont: 2019. április 4. 18:30
Elérhető a Magyar Addiktológiai Társaság által készített szakértői anyag a Magas kockázati csoportok azonosítását célzó szakmai módszertani dokumentumok és eszköztár kialakításáról.
Megjelent Dr. Kapitány-Fövény Máté függőségi témájú könyve a HVG Terapeuta esetei című sorozatban.
A Magyar Addiktológiai Társaság által kiadott Változó Képletek - ÚJ(abb) szerek: kihívások, mintázatok című kötet a 2016. decemberi szakmai konferencián elhangzott előadások alapján készült azzal a célkitűzéssel, hogy áttekintse az új pszichoaktív szerekkel kapcsolatos friss tapasztalatokat.
Megjelent a Magyar Addiktológiai Társaság által kiadott tanulmánykötet Változó Képletek - ÚJ(abb) szerek: kihívások, mintázatok címmel.
2017. december 1-én került sor a Magyar
Addiktológiai Társaság tisztújítására, mely egyaránt érintette az Elnökség, az
Etikai, valamint a Felügyelő Bizottság tagjait.
A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) szakmai teljesítménye elismeréseként Bayer István Díjban részesítette Nyírády Adriennt és Veres Ilona Díjban Nagy Alízt és Barna Erikát. A díjakat a Magyar Addiktológiai Társaság XI. Országos Kongresszusán adták át Siófokon.
2017. november 30. - december 2. Siófok